Kb 10 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem úgy istenigazán foglalkozni a sminkeléssel és elkezdtem felfedezni a beauty blogok világát rettentően nagy divat volt ásványi (mineralize) sminkeket használni. Én is nagyon szerettem őket, olyannyira, hogy a legkedvesebb alapozóm ilyen volt, amit azóta is siratok, mert kivonták a forgalomból. Aztán valahogy kicsit háttérbe szorultak és manapság már nem hallani olyan sokat róluk, pedig itt vannak és még mindig nagyon-nagyon lehet őket szeretni. Hogy miért? Többek között azért, mert természetes összetevőkből állnak, nincsen bennük illatanyag, olajok, viaszok, mesterséges tartósítószerek, parabének, nem tömítik el a pórusokat és az érzékeny bőrt sem irritálják. Bevallom, hogy nem először találkozok a Mineralissima-val, régebben(nagyon régen), már próbáltam az alapozójukat, amikor szinte semmi mást nem használtam, csak ásványi sminkeket és akkor nagyon szerettem, de nyilván azóta változtam én is és a bőröm is, vagyis abszolút az újdonság varázsával hatott rám, hogy újra tesztelhetek pár dolgot a márkától. A Mineralissima-ról érdemes tudni, hogy egy holland márka, nagyon széles a termékskálájuk, vannak alapozók, pirosítók, korrektorok, highlighterek, bronzosítók, ecsetek, szemfestékek, rúzsok, vagyis minden, ami egy full sminkhez szükséges. Ó, és cruelty free ofkorsz :). Itthon a Algotherm webshopjában (ITT) kaphatóak a termékek, az áruk kicsit magasabb, de nem vészes. És akkor lássuk a medvét ;).
Rögtön az elején a bibi, amit soha nem szerettem az ásványi alapozókban, a csomagolás és a használat, amin kb a második-harmadik alkalom után túl tudom tenni magam, de na... Tetőbe kiönt a kis lyukakon, ecsettel felvesz, ami igazából nem telik több időbe, mint BeautyBlender-rel felvinni egy folyékony alapozót, de valamiért mindig károgok, hogy igazán kitalálhatnának erre valami jobb megoldást is. Majd egyszer :). Ettől eltekintve még mindig szuper ez az alapozó. Egyenletesen terül, a színe tökéletes, a fedése pont jó, a közepes felé hajlik, nem túl magas, de nem is 'áttetsző', korrektor mehet mellé a nagyobb hibákra és a szem alá, de anélkül is megállja a helyét.
Most ide csak annyit kéne írnom, hogy a swatchok magukért beszélnek. Alap nélkül, egy réteg. Szárazon. Most képzeljétek el milyenek nedvesen??? Gyönyörűek, fantasztikusak, ősszel nem is fogok mást használni. A pigmentáció eszméletlen, szinte sokkolt elsőre, építeni is lehet őket, könnyedén satírozhatóak és tartósak is. Ilyen egy tökéletes szemhéjpúder.
A Bloody Ruby egy mesés vöröses rozsdaszín, az Illusion pedig egy rozsdabarna alap zöld duókróm fénnyel. Nem is tudom melyik a szebb :) A kínálatban pedig összesen 44 árnyalat található különböző finisekben!
Nem tudtam megállni, hogy ne kérjek tesztelésre egy nude rúzst is... Megszállottan gyűjtöm őket :D. A választásom az Iza-ra esett, ami egy meleg tónusú barackos karamellás árnyalat, nagyon szép, egyszerű, hétköznapi vagyis tökéletes nude. A formula kicsit zsírosabb/waxosabb, mint egy megszokott rúzsé, de ez a rengeteg természetes összetevőnek köszönhető (ricinusolaj, jojoba olaj, shea vaj, candelilla viasz), amik egyébként nagyszerűen ápolják az ajkakat. A pigmentáció nagyon jó, egyenletesen és szépen oszlik el az ajkakon az anyag, a finis fényes, de nem az a nagyon krémes/csúszós fajta fényesség. A tartóssága átlagos, az evést nem bírja, de nem is állít ilyet :).
Nagyfejű szintetikus púderecset, kifejezetten ásványi alapozókhoz tervezve. Nagyon puha, tömött, tényleg szuper a púderes alapozókhoz (körkörös mozdulatokkal kell használni, ez fontos). Persze nem is én lettem volna, ha nem próbálom ki minden egyéb termékhez is :). Jelentem a folyékony alapozót is nagyszerűen fel lehet vele vinni, a sima fixáló púdert is, a bronzosítót is és a kontúrt is. Szóval szuper kis multifunkcionális ecset ez, még akkor is, ha csak púderekhez ajánlják. Ha a többi Mineralissima ecset is ennyire jó, akkor érdemes még kipróbálni egy párat szerintem!
Összességében rettentően kellemesen csalódtam a márkában, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fognak a termékek és hogy ennyire sokszor elő is fogom őket venni. A legjobban a highlighter és a szemhéjpúderek tetszenek, ezeket mindenkinek ajánlom, nagyon jó minőségűek és gyönyörűek, de persze ugyanez elmondható az alapozóról is. A rúzs is oké, nem mondom, hogy kiemelkedő, de abszolút szerethető, az ecset pedig zseniális. Egy szó, mint száz, az ásványi sminkek ideje még koránt sincsen leáldozóban!
Ha ti is szeretnétek kipróbálni a Mineralissima sminkeket, akkor irány az
Algotherm Shop!